Above & Beyond @ Club Midi (képek, videók)

Ha létezik a Fantasztikusnál erössebb, pozitív élményt kifejező szó, akkor az lenne a december 5-i Trance Vibrations party tökéletes jellemzője!!!
9 után már gyülekezet a tömeg a kolozsvári Midi club bejárata előtt, melegen tűrvén a kinti hideget. Mindenki várta a nagy estét! Aztán úgy fél 10 fele felbukkant a semmiből 3 srác egy-egy nagy táskával és minden kíséret nélkül besétált a club mellék ajtaján. Volt aki észrevette őket, volt akinek fel se tünt az egész, pedig Ők voltak, az Above & Beyond!
Úgy 22:30 lehetett, amikor megnyíltak a kapuk és szép lassan belépett a tömeg, az elsőknek érkezők pedig még egy-egy House Parade -es felsőt is kaptak (szép dolog).
A Warm-Up első részét C-Zar indította, aki épp, hogy mozgásba hozta a közönség egy kissebb részét. Utánna érkezett dARe egy igazán remek mixel és ő volt az akinek sikerült egy igazi warm-up -ot összehozni, amelyben már a kezek is a magasba kerültek. Sikeres szettje után belépett közönségbe promo cd -ket és autogramot osztogatni és annak ellenére, hogy nem egy túl jól ismert figura, mindenki kapkodott a lemeze után (amely egy mixet tartalmaz), hiszen a tömegnek elég volt látni, hogy egy igazán tehetséges lemezlovassal áll szembe.


Közben a lejátszók mögé a Trance Vibrations rezidens dj páros Stefanno és Julianno került és most már mondhatni, hogy javában folyt a buli. Mindenki telibe élvezhette a minőségi trance zene élményét és a 2 dj csodálatos munkáját.
Az idő mitha csak repült volna és azon vettük észre magunkat, hogy már 02:00 óra körül vagyunk és egyszer csak megjelentek az est főszereplői: Tony és Paavo... és meglepi, Jono nincs sehol, helyette pedig ott egy pali aki elégé meglepődöttnek nézett ki (de atán belejött). A tömeg elkezdett sikítani és egyből megnőtt az első sórban lévőkre ható fizikai erő - magyarul lökdösődés :)) Az Above & Beyond egyszerüen remek volt!! A szett nagy részben 138-140 bpm körül változó darabokból állt, ami pedig lassabb volt (kb. 135 bpm) az az Anjunabeach, az On A Good Day, a Lonely Girl és még kb 2-3 vokálos produkció volt. A srácok elképesztően kedvesen, viccesen, barátságosan viselkedtek, nem is látszott rajtuk, hogy a 4 -ik helyen állnak a Toplistán. Rengeteg autogramot osztogattak a közönségnek és tisztán észlelhető volt, hogy ők is igazán élvezik a partyt. Na de mindennek ami elkezdődik vége is lesz, 2 visszakiáltás után az Above & Beyond is elment (ezúttal azonban testőrökkel körbevéve, hiszen még mindig sokan vártak egy autogramra vagy csupán egy kézfogásra).

Az bulit Cioby zárta, aki egy jóval kissebb közönségtől köszönt el a Trance Vibrations csapat nevében. Összefoglalva, gondolom minden jelenlévő egyetért, hogy egy remek és igazán egyedi estében volt részünk. Csak így tovább Rasty!!!
''No wonder they call it Trance - Ivania'' - Above & Beyond.
Még több képért kattints ide!!















